Túravezetés, tanfolyam

    Túravezetés.hu
     
    Mi is a túravezetés? Ez még akkor kezdődött – mesélik az “öregek” – amikor gyerekek voltunk, először csak heccből, kimerészkedtünk az erdőbe. Aztán később, valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egyre többet jártunk oda. Szinte miden hétvégén kirándultunk. És amikor csak lehetett elvittük a barátainkat is. Később ez a kellemes időtöltés egy hobbivá nőtte ki magát, majd megérett bennünk a vágy hogy jobban megismerjük a környezetet, ahol szabadidőnk nagy részt eltöltöttük. Amikor megismertük, akkor pedig egyre több emberrel próbáltuk megszerettetni, egyre több embert próbáltunk bevonni ebbe a mi “kedvenc” időtöltésünkbe, a természetjárásba.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Túravezető Tanfolyam
     
    A képzést elsősorban azoknak ajánljuk, akik rendelkeznek már természetjáró múlttal, legalább alapszintű térképolvasási és tájékozódási ismeretekkel, és az a céljuk hogy egyesületi (szakosztályi) kereteken belül túrákat szervezzenek és vezessenek.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

336
Untitled Document